Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

ÁTTÖRÉS - A DUCIFORRADALOM ÉVE

2018.03.10

ÁTTÖRÉS....

 

Sosem hittem, hogy egyszer elérem azt a mentális kötődést a saját elmémmel, amiben most élek. Hívhatjuk ezt bárminek, akár fejlődésnek, akár érzelmi felzárkózásnak, egyértelműen kijelenthetem, hogy megérkeztem az életembe.

 

Korábban nem ismertem önmagam úgy, ahogy kellett volna, ami segítségül szolgált volna a krízis helyzetek és az érzelmi stressz leküzdésében.

 

Végtelenül egyszerűnek tűnik a megoldás, amit 12-13 éven keresztül kerestem. DÖNTÉS. Így tudom egyetlen szóval kifejteni azt a start vonalat, amely az utamon elkísért a mai naphoz.

 

Ha jobban kibontom ezt az idáig elvezető sok hónapot, akkor persze regényt tudnék róla írni és nem lenne elég ez az egyetlen tömör, mindent magába csomagoló szó. DÖNTÉS. Egy pillanat alatt kimondható, megálmodható, megtörténő gondolatáramlat, ami általában szikraként szökken az életünkbe, s ha igazán figyelmesen hallgatunk a jelekre, akkor abba a bizonyos lelki síktengelybe kapaszkodva ez lángra lobban. És akkor történik valami. Elindul egy mindent elsöprő akarathullám. Az a bizonyos áttörés, ami annyi hihetetlen és előre nem látható, eddig lehetetlennek tűnő változást generál PILLANGÓ-hatásként… majd mindent felforgat az ember körül.

 

Nézz engem. Közgazdász vagyok, s ennek ösvényén, 12 évig elértem a szakmában azt, amire képes lehettem. Kövérségem kabátjában menekültem a viharfelhők elől, pedig valójában végig sütött a nap felettem, csak én képtelen voltam levenni a bátorságom napszemüvegét. Kifogások, kudarcok, örökös próbálkozások és szűnni nem akaró, görcsös megalkuvás övezett. Ahelyett, hogy időben és kellő alázattal magam irányába meghoztam volna a DÖNTÉST. Valóban egy pillanat volt az ágyamon ülve, amikor a duci dívány kiötlött bennem és nagyjából 5 perc múlva már élt a facebook oldalam. Ez a döntés vezetett el ma ezekhez a sorokhoz. 14 hónap telt el attól a pillanattól indulva, és nem várt módon, sebes vonatként hasított a mindennapjaimba a vágy, hogy ÉLNI AKAROK. Nem csak létezni, hanem valóban élni. Így történhetett meg a lehetetlen, hogy duci lányként 2 hónap választ el az edzővé válástól és félév az egyetemi padba üléstől, hiszen eldöntöttem, dietetikus leszek. 14 hónappal ezelőtt sem gondolati síkon, sem akármilyen vonalon nem érkezhetett volna meg ez az irány, ha továbbra is az ágyamon ülök és elhalasztom a DÖNTÉST. Semmilyen vonzódást nem éreztem soha az egészségtudomány, a táplálkozástudomány, a sport irányába. Elképzelhetetlen volt az, hogy bármilyen, ehhez hasonló ágon én valaha is tanulok, invesztálok, alkotok. Ez a világ számomra egyszerűen nem létezett. De ott volt végig. Csak nem láttam, nem éreztem, nem tapintottam. Aztán egyszer csak belecsöppentem, szédülésig pörgetett az ár, szinte észrevétlenül történt meg egyik hónapról a másikra, hogy közgazdászból life coach, életmód tanácsadó, edző, majd dietetikus akartam lenni. Csak úgy jött, egyik a másik után. Úgy fontam egymásba ezeket a feltörekvő vágyakat, mint édesanyám kislányként a szőke fürtjeimet. Eljött az életembe az a beteljesülés, amely létezésünk egyik értelme a családalapításon túl: valamit adni a világnak, valamit teljes hittel, meggyőződéssel, hivatásból közvetíteni.

 

Ugye milyen érdekes az élet kifürkészhetetlen csapongása? Gazdasági diplomával a kezemben életem derekának a felén megvilágosodni első pillantásra úgy tűnt számomra, hogy már késő. Ennyi idősen hogyan is akarhatnék én ilyen nagy álmokat kergetni? Lázadhatok-e a sors döntései ellen és egyáltalán miért alakult így az életem? Miért most? Miért így? Nagyon sok kérdés keringett bennem hosszú-hosszú ideig, de ahogy telik az idő, egyre inkább érkeznek a válaszok. Miért nem találtam eddig társat? Miért nincs még gyermekem? Miért kellett 12 évig várni erre a felismerésre? Miért efelé halad a sorsom, a vágyaim, az elköteleződésem? Rájöttem, hogy ez az egész DÖNTÉS az én megmentésem saját sanyargató életemtől. Az anatómia, a biológia, a fitnesz és a tudatos életvitel egy kiút, amiben értelmet nyer az, hogy ne csak csináljam, hanem értsem is a kövérség kérdéskörét. Ahogy a sejtek, az izmok, a hormonok, az ételek és a pulzus köré sorakozó tudástár betölti a napjaimat, már egész egyszerűen látok a napszemüvegem nélkül. Mit rontottam el? Hogyan kell másképp? Miként lehet boldogabban és kiegyensúlyozottan élni? Amíg én magam nem vagyok „kerek egész”, addig a másik felem sem érkezhetett meg ebbe az életbe. Változnom, változtatnom kellett szinte mindenben. A gondolkodásomban, a bátorságomban, az eszméimben.

 

Ezért is vallom azt, hogy életünk bármely pillanatában, annak bármely pontján dönthetünk úgy, hogy mindent megváltoztatunk. Ez történik velem. Ennek vagy a részese Te is, mint forradalmár.

 

Lehet ezt az egész folyamatot fokozni? Lehet! Mindig ott kell legyen a fejlődni akarás, a legjobbra törekvés önmagunk mércéjéhez képest. Soha nem elégedhetünk meg a saját korlátainknál alacsonyabb eredményekkel. A kifogások, a megalkuvás örökös hívó szóval akarnak behálózni bennünket, de nem csábulhatunk el. Mindig elég fontosnak kell lennie az életünkben a saját álomgyárunk termékének: boldogság.

 

Június 22-én újabb mérföldkőhöz érkezik az életem, amely az edzővé válásban egy igazi akaratbuborékká nőtt bennem. A szakmai fejlődésem itt kezdődik el és ezután lesz valóban izgalmas, kiteljesedett és számomra megfelelő a tudásbázis. Ez is egy szikraként pattant a gondolataimba és óriási tábortüzet generált röpke órák alatt. Itt értettem meg azt, hogy mennyit adott nekem az elmúlt 14 hónap és mire vagyok képes önmagam szintjén túllépni a határaimon.

                                                           100039.jpg

Azon a napon behúzom a gurulós bőröndöm cipzárját és a világ másik végébe utazom néhány hónapra. Ott szeretnék ugyanis véghajrát nyomni a plasztikai beavatkozások és a Semmelweis egyetem előtt. Egy utolsó nyár, ami csak rólam fog szólni és értem lesz. Egy „edző tábor”, egy felkészülés mentális és testi értelemben egyaránt. Így indul majd az „LA” vlog, amiben nyomon is követhetitek, hogy hogyan fogom elérni a céljaimat a fitnesz őshazájában. Utamon egy coach és personal trainer fog segíteni, így profi szakembertől és professzionális környezetben tanulhatok. Munkámat ott is ugyanúgy fogom végezni, hiszen kellékem a laptopom és a tudásanyag, amelyet naponta forgatok. Az élmények, a tapasztalatok és a tanult információk pedig napi szinten fogják bővíteni az ismereteimet.

 

Ennek a megszerzett szakmai tapasztalatnak is át szeretném adni a tudásanyagát mindenkinek, aki szeretne igazán változtatni önmagán és életre szóló segítséget keres a táplálkozás beállítása, a fizikai közérzet javítása, a jól-lét megteremtése útján.

 

Ezért indul el áprilisban az igazi forradalom, amit egy valóban attraktív és hasznos ajándékcsomag, valódi és személyre szabott tudástár ölel majd körül azért, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelő megoldást.

 

Naponta érkeznek a kérdések vagy posztok arról, hogy mit nem csináltok jól, hol van a hiba és miért nem tudtok pontot tenni a fogyás végére. Minduntalan azt tudom csak válaszolni, hogy hiányzik a helyes módszer, a módszer által követelt kitartás és tudás, valamint az a szellemiség, hogy tartozol valahová, ahol sorstársak ugyanazt követik, amit Te. Ahol kérdezhetsz, ahol választ kapsz, ahol támogatnak, ahol segítenek, ahová egyszer kell becsekkolni és örökre ott maradhatsz.

 

Elindítom 2018 duci forradalmát, amiben odaadok mindent, amit tudok és tehetek azért, hogy megszülessen benned is DÖNTÉS, az ÁTTÖRÉS, a VÁLTOZÁS.

Nem csak benned, hanem az egész életedben is hasonló felismerések, önismereti válaszok érkezzenek el, aminek okán boldog lehetsz.

 

new-image.jpg

 

Egy 6 hónapos koncentrált kihívást és egy örök tagságot kínálok az ELIT-hez, olyan módon, ahogyan még soha nem tettem.

DÖNTÖTTEM.

Újra és kihirdetem az idei év legfontosabb duci díványos versenyét, amiben csak és kizárólag rajtad áll, hogy mit nyersz.

 

 

Ki fog nyerni?

A LEGLÁTVÁNYOSABB ÁTALAKULÁSOK KÖZÜL KIVÁLASZTOM A TOP 20-AT ÉS KÖZÜLÜK FOG DÖNTENI A FORRADALOM CSOPORT ARRÓL, KI LESZ AZ ÉV FORRADALMÁRA ÉS ABSZOLÚT GYŐZTESE

 

Mit nyerhetsz?

 

1. ÚJ ÉLETET, ÚJ ÖNMAGADAT, ÖNBIZALMAT ÉS VÉKONY(ABB), EGÉSZSÉGES TESTKÉPET

 

2. GYŐZTESKÉNT RÉSZT VESZEL EGY STÍLUS TANÁCSADÁSON, AHOL MEGTALÁLOD SZAKEMBERREL A NEKED VALÓ ÖLTÖZKÖDÉSI, SMINKELÉSI, NŐISÉGEDET KIEMELŐ LEHETŐSÉGEIDET. GARDRÓB ELEMZÉST KAPSZ, ELŐNYÖS ÉS SZÁMODRA MEGFELELŐ RUHAVÁLASZTÁSBAN, SZÍNVILÁGBAN, TESTALKATODNAK MEGFELELŐ ÖLTÖZKÖDÉSBEN, TANÁCSOKBAN MUTATNAK UTAT. A KÖLTSÉGEKET ÉN ÁLLOM!

MAJD!!!! KÖZÖSEN A STÍLUSTANÁCSADÓVAL VÁSÁRLÓ KÖRÚTRA MEGYÜNK, AHOL ÉN FIZETEK!

EGY TELJESEN ÚJ RUHATÁRAT KAPSZ TŐLEM 150.000 FT ÉRTÉKBEN A KAPOTT STÍLUS TANÁCSOK SEGÍTSÉGÉVEL.

 

3. MEGTANÍTOK NEKED MINDENT, AMIT AZ USA-BAN TANULTAM ÉS EZT SZEMÉLYRE SZÓLÓ EDZÉSTERVBEN IS NEKED ADOM.

 

4. 6 ALKALMAS COACH BESZÉLGETÉSRE INVITÁLLAK, AHOL AZ ÚJ ÉNED ÉS ÚJ TERVEID ALAPJÁN MEGFOGALMAZHATOD AZOKAT A VÁGYAKAT, AMIKET TARTOGATSZ MÉG MAGADNAK!

 

5. A TELJES ELIT PROGRAM A TIÉD LESZ, MINDEN VELEJÁRÓ TARTALMÁVAL.

 

 

Mi a részvételi feltétel?

 

1.  JELENTKEZZ AZ ELIT-programra 2018.05.15-éig (ha már ELIT tag vagy, részt vehetsz a versenyben, de ennek szabályozása és lehetősége le lesz írva a szabályzatban).

Az ELIT program egyszeri tagsági díja: 35.500 Ft 2018.05.15.-éig.

2. Csináld végig!

 

Mit kapsz az ELIT tagságért?

 

1. Egyetlen egyszer kell ezért tagsági díjat fizetned és örökre bent vagy, minden programban részt veszel, több díjat nem kell soha fizetned.

2. Személyre szabott programot, amiben figyelembe vesszük a hormonális rendszeredet, a számodra megfelelő és ideális étkezési alapelveket, mindent, ami ahhoz kell, hogy végre úgy étkezz, ahogyan kell.

3. Egyedi tartalmakat, az USA-ban edzésmódszerekről tanult információs bázist az ELIT berkein belül.

4. Folyamatos online konzultációkat

5. 10 kg fogyásonként újratervezett étrendet

6. Szükség esetén endokrin, belgyógyász főorvos bevonását

7. Egy közösséget, ahol minden kérdésre van válasz, ahol mindenki a Te cipődben jár és egymásért szurkolva támogat. A közösség, ahol mindenki JÓL CSINÁLJA a saját, személyre szabott programját és nincs többé kísérletezés.

 

Meddig tart a verseny?

2018.04.01-2018.09.30.

 

Ha eddig azt gondoltad, hogy várni szeretnél, hogy nem jött még el a Te időd, hogy nem tudsz egyedül utat törni a változásban, akkor itt az esély arra, hogy új ember legyél és ehhez kapj egy teljesen új külsőt, ruhatárat és programot.

 

 

NYEREMÉNYSZABÁLYZAT