Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

KÖVÉR LÉT vs ÖNELFOGADÓ ÖNÁMÍTÁS

2017.08.30

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatosan, hogy az elhízott/telt test elfogadása az elsődleges léleknyugtató, vagy inkább az önelfogadás helyett tegyünk a testünk regenerálása érdekében.

 

Megosztottam a fogyás következtében megereszkedett bőröm jelenlegi állapotát, mindezt 110 kilósan, míg 151 kilósan vágtam neki a rendkívül hosszú útnak. A véleményemet kifejtettem, nem tudom és nem is akarom elfogadni és eszem ágában sincs kibékülni a testemmel jelen állapotában – akár a kövérségről, akár a fogyás miatti bőr ereszkedésről beszélünk.

 

Sokan úgy fogják fel, hogy az a legfontosabb, hogy szeressük magunkat és ne ostorozzunk soha az elrontott evésorgiák miatt, a testünk elhanyagolása okán ne büntessük a tudatalattinkat azzal, hogy „utáljuk” bizonyos testrészeinket. Mindannyian egy olyan testbe születünk, amelynek megadatik az, hogy gyönyörűen formás és csinos legyen. A társadalmi „etetés” következtében, mivel megjelentek a gyorséttermi extra gyors felszívódású szénhidrátok, az ízfokozók, a tartósítószerek, a fehér lisztes pékségek és cukrozott üdítők, a népesség egy része sajnos ezt a kezdeti lehetőséget nem tudja tartani. Elhízunk a mértéktelen evés vagy egyszerűen a rossz étkezési formák következtében, és a testünk elzsírosodik, elpuhul, megjelennek a hurkák, felszaladnak a kilók. Van, aki tud mértéket tartani és nem hízik el nagyon, van, aki viszont kontrollálatlan életformában köt ki és a súlygyarapodás megállíthatatlan (ide tartozom én is). Akárhol járok az utcán, mindenhol látok nem egy és nem kettő elhízott embert. Elhízottnak gondolok mindenkit, akinek látható súlyfeleslege van. Nálam ez egy elméleti 90 kg felett van, mert itt már szemmel nyilvánvaló a vastagodott fenék, comb, derék, stb. Ez mind a helytelen táplálkozás és a mozgáshiány életforma miatt alakul ki.

 

Jómagam 12 éven át abszolút figyelmen kívül hagytam azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a testemet kínoztam. Majd 70-80 kg felesleggel 12 évig folyamatosan 6-7-es ikreket hordó nehezék húzta le a gerincemet (innen a derékfájás sok ducinak), a bokámra, a lábaimra iszonyat megterhelés hárult. Ennek fizikai tünete a fájdalom, amit a hosszú gyaloglás és ácsorgás után éreztem. Eljutottam szép helyekre a világon és mindenhol az utcán sorakozó padok bérlője voltam. A szerveim köré fonódó zsír áthelyezte azok normál elhelyezkedését, kipárnázta a szervek közötti réseket, és ahogy növekszik a hájdunszt, úgy terebélyesedik a hasunk.

 

Ez nem kizárólag esztétikai kérdés. Ez annak a létfontosságú elméletnek az alap kulcsa, hogy mennyivel kevesebb rizikófaktorral élnek az önmagukra jobban odafigyelő emberek, szemben a súlyosan elhízottakkal. Az elhízás elsődlegesen szemmel látható probléma és mindaddig együtt is tudunk vele élni /akár nemtörődömséggel éveken át/, amíg rá nem döbbenünk az ebből fakadó betegségekre: inzulinrezisztencia, cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség, érrendszeri problémák, rák. Mindezek bármely embernél előfordulhatnak természetesen, de egy kövér ember sokszorosan magasabb eséllyel lesz például cukorbeteg. Az egészség pedig egy olyan kincs, amit nem csupán magunk irányába kell kordában tartani, hanem a minket boldogságra ösztönző gyermekeinknek, szüleinknek, szerelmünknek. Felelősek vagyunk azért, hogy az Ő életükből ne kerüljünk ki saját önzőségünkből fakadóan, miszerint egyszerűen csak nem tettünk eleget a prevencióért.

 

Alap nyugalmi helyzetben a pulzusom 75-78 között mozog. MOST. Volt ez 40 kilóval kövérebben 120 körül is. Ha belegondolok, hogy mekkora nyomás nehezedik a szívre, amelynek egy hatalmas testben kell pumpálnia szüntelenül a vért, ijesztő.

 

Kérdés tehát, hogy mennyire vagyunk elfogadóak a kövérség irányába. Aki azt mondja, hogy fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk, az őszinte elfogadással él ezekkel a rizikófaktorokkal, nem figyelve a lehetséges következményekre… vagy igazából belátja, hogy valami nincs a helyén, csak nehezen tudja ezt bevallani, nehezen tudja feladni a könnyebb életvitelt?!

 

 

Hölgyeim! Jelen állításomat vegyék figyelmen kívül azok, akik csinosan és elégedetten tudnak a tükörbe nézni, teltek, de nem zavaró formában, és kifejezetten esztétikusan gömbölyűek, egészségesek. Azok a hölgyek viszont, akik hozzám hasonlóan 90-100 kg felett tartósan éltek már kövéren, szerintem pontosan tudják, hogy a kövérség egy összetett személyiség romboló és testünket eltorzító állapot, amibe legtöbb esetben mi szorítottuk magunkat. Nem jó kövér testben élni. Kizártnak tartom, hogy akik kövéren el tudják magukat fogadni, örömmel konstatálják, hogy nem vehetnek fel bármilyen ruhát, amelybe beleszeretnek.

Nem hiszem el, hogy a nadrágon át kidudorodó karfiolos combokra büszkék. Kétségbe vonom, hogy örömüket lelik az elfogadásban és soha nem gondolnak arra, hogy JOBB LENNE EGÉSZSÉGESEBBEN ÉS VONZÓBBAN KINÉZNI.

 

NEM csajok! Nem értek egyet azzal, hogy FOGADD EL A TESTED KÖVÉREN!

 

Miért akarod elfogadni a zsírpárnákat, a nagyméretű ruhákat, a narancsbőrt, az úszógumit, a vastagodott vádlit és bokát, a derekunk és fenekünk közé növekedett gallért, a lelógó alhasat, a megereszkedett és megbarackosodott karokat, a tokát, a dagi ujjakat? Miért kell úgy leélni az életet, hogy folyamatos megalkuvásban vagy egy olyan testben, amit talán elfogad a párod és még erősíti is az imádatával a duci önbizalmadat, de ebben az imádatban és elfogadásban korlátozod a saját életminőségedet? Szerelemben, imádatban csak úgy fogsz tudni élni pár év múlva is, ha nem kell injekciózni magad, ha nem kell életed végégi vérnyomás csökkentőt szedni és nem szükséges harcolni az IR-rel a terhességedért. Meddig tart az önámítás, hogy ebben a testben boldog vagy? Aki tényleg boldog, ott valóban érdekelne, hogy a kockázatok és az „egyetlen életünk” minőségi kiteljesedése miért nincs terítéken? Vagy meddig nincs?

 

40 kilós eddigi fogyásom egy más tengelyre helyezte Önmagammal folytatott párbeszédeimet. Mondhatnám úgy is, hogy fogalmam sincs, ki volt az a lány, aki 2005 és 2017 között ennyire vakon és önző módon eltorzította a testét és ezáltal lerombolta a személyiségét?! Abszolút haraggal és szánalommal tekintek magamra, mert nem kellett volna így élnem. Nagyon egyszerű a képlet: rohadtul nem törődtem saját magammal és csak az érdekelt, hogy egyek. Tudtam, hogy az étel káros, fogyókúráztam 1 napig, 1 hétig, majd zabáltam napestig és a legönzőbb belső énemmel voltam, mert nem láttam az okozott károk következményeit. Nem érdekelt az, hogy mi zajlik a testemben, az ereimben, a szívem kamráiban, a hasnyálmirigyem és gyomrom folyamataiban. Csak tömtem magamba az ételt. A hangsúly azon van, hogy a rossz ételt, mert a feldolgozott, finomított szénhidrátok alkották étrendem jelentős részét. Nem vettem tudomásul azt, hogy mit teszek magammal.

 

A kövérség az az állapot, amit lehet elfogadással megélni, de el fog jönni az a pillanat, amikor ezért kemény árat fogunk fizetni. Értem ez alatt a kialakuló betegségeket, a rövidebb életkort, az aktív élet hiányát, a lehetőségeink nem kiaknázását. Homokba dugott fejjel ezerszer feltettem azt a kérdést magamnak: miért nem tudnak engem így elfogadni az emberek? Attól, mert kövér vagyok, ugyanolyan hasznos tagja vagyok a társadalomnak. Miért kell engem bántani a kövérség miatt? Ha nekem vagy a páromnak nincs gondom a testemmel, akkor másoknak miért van? Belevágtam életem legnehezebb időszakába és felvettem a harcot a korábban dacosan elfogadott duciságom leigázásával azért, hogy végre egyszer őszintén ÉN MAGAM MEGVÁLASZOLHASSAM EZT A VÉGELÁTHATATLANSZOR FELTETT KÉRDÉSKÖRT.

Nos, a válaszom: Azért, mert a másik oldalon állva – félúton - látom azokat az élményeket, lehetőségeket, boldogságperceket, amit kövéren nem ismer az ember, ezért valójában azt sem tudja, mit hagy ki kövéren. Bárcsak hamarabb találkoztam volna jelenlegi Önmagammal, aki elém tárja a valóságot! Önámításban éltem, elhittem, hogy kövéren élni normális és elhittem, hogy ezt következmények nélkül bármeddig megtehetem! Tévedtem!

 

 

Most így fél úton mit látok?

 

Bolond lettem volna kihagyni azt, hogy önbizalommal dúsan kiteljesedjek valódi küldetésemben és nem tespedtem tovább egy számomra már nem kielégítő közösségben.

 

Bolond lettem volna továbbra is nagyméretű ruhákban járni, ha felvehetem az álomruháimat, amiben a büszkeség olyan mélyen dobbant a lelkem mélyén, hogy azt könnyezve élem meg. Mert a tükörbe nézek, és azt látom, hogy van egy lány, aki sugárzik abban a lehetőségben, hogy 56-osról 38-as nadrágot hordhat majd (most 46/48 közötti már a méret).

                                                                           dagi2.jpg

Bolond lettem volna nem megtalálni az örömöt a sportban és látni egy ilyen aktív jövőt, ahol a mindennapi stresszt evés helyett ebben is le tudom vezetni. Megismerkedni az adrenalinnal, a küzdeni akarással, a teljesítmény fokozásának vágyával semmihez sem fogható. A sport adta kielégülés, a lehetetlen és eddig elképzelhetetlennek tűnt távok megtétele, a test fejlődése, az izomzat alakulása egy kövér ember számára maga a csoda.

                                                                    dagi4.jpg

Bolond lettem volna nem tudomást venni arról, hogy egyetlen életem van, amelyet az evésre és az ételek iránti szenvedélyemre pazaroltam szemben az úszás, a fitnesz, a természet és az egészséges életmód megismerésével.

 

Bolond lennék önámításban ringatni magam azzal, hogy a kövér lányok is élhetnek boldog életet. De meddig lesznek boldogok? Az első orvosi leletig, talán! Tisztelem a testem! Szeretem a testem változó vonalait. De soha nem fogom szeretni a lógó bőrt és a hasi zsírt. Nem kell szeretnem azt, ami nem szép, ami nem egészséges, ami nem normális. Mert nem normális állapot a kövér test!

 

 

Bolond lennék kövéren leélni az életem, ha egyszer azt egy esztétikus testben is leélhetem fitten, háj nélkül, szégyen nélkül, lógó bőr nélkül. Ha élhetek elégedetten, csinosan és boldogan is, akkor miért maradnék dagi? Miért maradjak dagi és fogadjam el magam ilyennek, amilyen vagyok?

                                                                 dagi3.jpg

Csak egy okot mondj!

 

 

 

 

Dia - ducidívány