Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az első fogadalommentes SZÜLETÉSNAP

2017.11.15

A szőke, göndör hajú lány mindig csak hagyatkozik, fogadalmakat fogalmaz meg magának újra és újra és újra… miközben az a bizonyos számláló csak pereg felfelé, egyre jobban és jobban… ezt pedig tetézi a naptárban múló, rohanó napok önámításba fuldokló semmittevése. Telnek a „majd holnap” napok és egyszer csak felsorakoznak dominószerűen néhány évbe csoportosulva, amikor észbe kap, hogy hátra tekintve megannyi elhanyagolt ígéret és önbecsapás kiált felén:

 

DÖNTSD LE A DOMINÓKAT ÉS KEZDJ ÚJ ÉLETET!

 

Ha dominóra gondol, valamiért a fekete és fehér árnyalata ugrik be, ahogy a fehér téglatesteken a fekete pöttyök mélyen berajzolódnak. De az Ő dominói mégsem ilyenek. Színesek. Rózsaszín, nap sárga, türkiz kék, élénk zöld, halvány lila, napraforgó okker, tulipán piros, vanília, selyem, opál, égszínű, hamvasak és játszanak a képzeletével.

 

                                                       domino.jpg

 

Hosszú, szőke, göndör hajú lányként áll a vasútállomáson és elrobog mellette negyed óránként egy gyorsvonat. Egyikre sem száll fel, csak vár. Csak áll, néz a végtelenbe, mialatt a fürtjei többször rátapadnak az ajakfénye ragacsos mandarin ízébe. Pislog, pár másodpercenként becsukja a szemét és gondol valamire, valakire, bármire, amire vágyik, amit szeretne elérni. Emberek jönnek, várakoznak, felszállnak, becsukódik a vonat ajtaja, megszólal a sípszó és lassan kifut minden egyes vonat. De a lány még mindig ott áll és vár. Változik az idő. Ragyogóan süt a nap, majd egy gyorsvonat sebességével érkezik a viharos szél, koppan az eső a fapadra az állomáson, amibe belevéstek egyszer egy szívet és két nevet. Szerelem. Mi az a szerelem? Tudja-e a lány, ha ránéz a padra, mit mesél az a bekarcolt szív? Bámulja, pislog, mialatt újra elmegy egy vonat és vele együtt a vihar is. Nincs esernyője. A göndör fürt már ázott, a lába alatt pocsolya, a kalauz betessékeli a váróba, de ő nem megy. Csak vár, csak vár valamire vagy valakire, bármire, ami választ ad a kérdésekre: mi történt, hova szállt az idő, merre tart az élete és honnan jött. Kire vár? Mire vár? Bármire? Bárkire? Nem jönnek a válaszok. Csak vár, bármire, valakire, senkire. Csak fájlalja az időt, amit elvett a várakozás. Csak vár, valamire, valakire, bárkire vagy épp senkire. 4380 dominó áll az állomás várótermében a kiállított vitrinben. Színesek, vidámak, hívogatóak. 4380 nap egy értelmetlenül megélt várakozással, várva valakire, valamire, bárkire vagy épp senkire. 12 születésnap, napsütésben, viharban, koppanó esőben, ázottan, várva valamire, valakire, bárkire vagy épp senkire. Vonatok jönnek, vonatok mennek és a dominó ott áll érintetlenül, megannyi elszalasztott utazással.

 

A lány csak vár, valamire, valakire, bárkire, bármire, akármikor, akárhogyan, mindig, csak vár. Csak vár. Csak vár. Éjfélt üt az óra. 4380 vagy 4381 napja vár? Vár még egy napot? Tesz még egy dominót? Milyen színűt? Rózsaszínt, nap sárgát, türkiz kéket, élénk zöldet, halvány lilát, napraforgó okkerrt, tulipán pirosat, vaníliát, selymet, opált, égszínűt, hamvasat és játszik a képzeletével?

 

Érkezik egy vonat. Lassan, fékezve, csikorog a síneken és szüntelenül csak fogcsikorgatva fékez. Csak fékez és megáll. Felpattan a lány. Vár valakire, valamire, vagy senkire? Elmosolyodik a lány, behunyja a szemét, lassan lendít a karján és balról jobbra végig dönti a dominókat, sorban, a rózsaszínt, a nap sárgát, a türkizt, az élénk zöldet, majd összefolyik az egész asztal egy szivárvánnyá és a lány rohan, szélsebesen rohan. Sípol a kalauz, indul a vonat és a lány rohan. Int a kezével, de még hátranéz és nevet, hangosan nevet, mert nem vár. Valahol, bárhol, akárhol vár rá valami más. Rózsaszín, nap sárga, türkiz kék, élénk zöld, halvány lila, napraforgó okker, tulipán piros, vanília, selyem, opál, égszínű, hamvas és minden szín, ami a képzeletbe belefér.

 

Ez a színes, ábrándokkal teli, tettekkel tarkított jövő: AZ ÉLET!