Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

1 év telt el...

2017.11.26

2016. májusában kezdtem el először igazán az életmódváltást. Akkor pár hét alatt kudarcba fulladt minden próbálkozásom, mert nem voltam még elég kitartó és a kudarc után segítő kezeket már nem kaptam. Feladás lett a vége, mint mindig, azt megelőzően is.

 

Pont egy éve annak, hogy azon a bizonyos tehetségkutató felvétel élő adásán a stúdióban megvilágosodtam a reflektorok vakító fényében, és míg azt láttam, hogy a tehetségek az álmaikat élik, én csak álmodom arról, hogy milyen lehetne az életem kiteljesedve.

 

Pont ma egy éve, reggel úgy ébredtem fel, hogy megtalálom a módját annak, hogy ezzel a túlsúllyal, ezzel a teherrel megküzdjek. Pont ma egy éve történt, de álmaimban sem gondoltam volna soha, hogy ma, egy évvel később annyi mindenre tudok majd visszatekinteni. Annyi pozitív töltetre, energiára és boldog percre, ami azelőtt sosem volt része a mindennapoknak. Akartam a változást, de nem reméltem ennyire gyökeres változást az életemre vetítve, mert – már bevallhatom – ennyire nem hittem magamban. Azért nem hittem, mert annyi megrekedés és önámítás övezte az utóbbi 12-13 évemet, hogy bízva áltattam magam, talán most sikerült. Bár, valós löketem volt és eddig nem látott lendülettel övezett akaraterőm, de mégis olyan távolinak tűnt minden.

 

Abban a percben, amikor 151 kilósan állsz a mérlegen, még nem tudod elképzelni, hogy képes leszel leadni 80 kilót. Hol van a vége, mennyi megfeszített munka kell ennek eléréséhez, mire ezt az eltévelyedést helyre hozom. Ezekkel a gondolatokkal, de valóban minden egyes akaratcseppemmel indultam neki a 2017-es évnek. És lám, az első gondolatmorzsák után pontosan 1 évvel később van most. MA. Amikor hátranézhetek és megláthatom, hogy mi történt 12 hónap leforgása alatt. Az első 2 hónapban csak tervezgettem és kerestem az utat, de az év elején tényleg megkezdődött a harcom. Amikor megfogalmaztam magamnak, hogy megoldom a súlyproblémámat, azért bevallom, sejtelmem sem volt arról, hogy ez ebbe fog torkollni. Ültem a gurulós forgószékemben az irodában minden nap és tettem a dolgom. Ki gondolta volna, hogy ebből nyáron egy gyökeres fordulat lesz fél évnyi küzdelem után, és megfogalmazok olyan célokat, amelyek elképzelhetetlenek voltak, eszembe nem jutottak volna. Világ életemben kerültem a sportot és csak próbálgattam egészségesen táplálkozni, keresgéltem a lehetőségeket és a diétákat magamra akartam formálni, de soha semmi nem tartott tovább, mint a kiötlött gondolat. Kivéve most. Az, hogy szakmailag is tudást akartam szerezni ebben, számomra még mindig „álomszerű”, mert valóban soha az életben nem gondoltam volna, hogy én erre veszem az irányt. Azt sem gondoltam, hogy ennyi mindenen fogok keresztül menni 1 év alatt. Belemélyedtem a táplálkozástudományokba, Life coach lettem és most edző képzésre járok. Ez most tényleg megtörtént? Tegnap este néztem az említett tehetségkutató idei döntőjét és egyre csak ismételgettem magamban: ez most tényleg megtörtént? Egy éve ott ültem a stúdióban, álmodoztam és most ugyanezen a napon Anyukámék nappalijában egyszerűen elért a felismerés, hogy ezúttal nem adtam fel és a lehetetlent tűztem ki életcélként.

 

Atyaég! Mi történt 1 év alatt? Nagyon gyorsan telt az év, a kilók normális tempóban csökkentek és 2018-nak két számjeggyel vágok neki, ez biztos. Felfoghatatlan számomra megannyi kudarcba fulladt próbálkozás után, hogy eltelt egy újabb év fogyókúrás történelmemben és csatát nyertem. Az elsőt fölénnyel nyertem: NEM ADTAM FEL! Ez volt mindig az első lépés, hogy lépjek át az első kilók bűvkörén és vigyen tovább az akarat. De eddig sosem tudtam ezt megvalósítani. Nem akartam eléggé. Ez az igazság. Második vágyálmom a két számjegyű súly. Ebből a szempontból az év nagyon-nagyon lassú. De egészségem szempontjából pontosan tudom, hogy 52 hét alatt az 52 kiló leadása a számomra ideális és a lehető legjobb tempóban haladok. 51 kiló volt a cél, az, hogy szilveszterkor legkésőbb 100 legyen a mérlegen. Ez idén sikerül. 3,8 kiló választ el a célomtól. 1 év alatt teljesült az álmom: leadtam 48 kilót. És edzőnek tanulok? Értitek ezt? Ez egy felfoghatatlan változás. Mintha nem is a saját életemet élném. Mintha valaki más bőrébe bújtam volna. Egy duci lány voltam. Nem finomítok többé. Egy nagyon kövér lány voltam, akaratgyenge és megalkuvó.

 

Félúton járok, és rendkívül elégedett vagyok a félutammal. Ez a legszebb félút, amit kívánhattam volna magamnak. Én csak le akartam fogyni. Sokkal többet adtam magamnak, egy új életet, egy új életfilozófiát, egy új életcélt, egy új hivatást, egy új szenvedélyt, egy új énképet. Igen, most úgy érzem, tényleg büszke vagyok magamra. Nem szeretem mások előtt kimondani azt, ha valamiben dicsérem magam, mert nagyképűnek tűnhet. De én nem érzem magam nagyképűnek. Egyszerűen csak tudom, hogy milyen gyenge voltam és ez az egész év azt tükrözi, hogy LEGYŐZTEM ÖNMAGAM és erre rendkívül büszke vagyok. Életemben először tényleg büszke vagyok magamra és arra, hogy képes voltam kitartani magamért.

 

Eddig mindig mindent megoldottam, csak épp magammal szemben nem voltam soha elég igazságos és önzetlen. Mindig minden fontosabb és előrébb való volt. Mindig könnyebb volt az evést választani és a majd holnapra esküdni. Hiszen az mindig ott volt. A majd holnap mindig reményt adott arra, hogy majd holnap neki állok. Ez a majd holnap teszi tönkre mindenki kitartását. Halogatunk és elodázunk dolgokat, mert majd holnap könnyebb lesz. Holott pont fordítva igaz. Holnap mindig nehezebb, mert több a feladatunk. Minden egyes elodázott döntéssel csökken az időnk és nő a feladatunk. De az ember önző saját magával, mert a majd holnap belefér a lelkiismeret bármely szegletébe.

 

Az enyémbe is belefért… Ma már nem fér bele!

Őszintén mondhatom, hogy teljesen más ember vagyok, mint 1 évvel ezelőtt...